Hompola Miklósnak hívnak, történeteket örökítek meg, imádom ezt csinálni. - röviden asszem ennyi
2019-ben rájöttem, hogy az általam korábban tanult gépészmérnöki szakma nem az én pályám, szóval a hosszú évek óta hobbimnak tudható fotózás alakult át főállássá. Penge ötlettől vezérelve a koronavírus járványának első hullámán szörfölve indítottam vállalkozást eseményfotózásra koncentrálva. Fura, de utólag visszagondolva tényleg ez volt a legjobb döntés. Ennek egyébként már 4. éve.
Azóta rengeteg csodálatos családot, jegyespárt megismertem, és több, mint nagyon sok esküvőn vettem részt fényképészként, és ez a szám folyamatosan növekszik. A fotózással foglalkozom a reggeli ébredéstől a késő éjszakai fekvésig. Nem tekintem munkának, se hobbinak, inkább csak simán egy izmos bekattanás, amit anyagilag is honoráltok - így némi kaját és még több memóriakártyát és objektívet tudok venni. Önképző módon jöttem bele a szakmába, de 2020-ban, Pécsen megszereztem fotográfus végzettségem. Folyamatban van egy újabb suli, ami a már korábban megszerzett végzettségen alapul.
Sok szeretettel várom üzeneted, ha esküvődre keresed azt, aki mindent megörökít, vagy családi, esetleg egyszemélyes portrékra vágysz. Keress bizalommal, ha üzleted/marketinged lendítenéd fel friss fotókkal.
Dolgozom szabadban és műteremben is.
Feel free to contact me in english for more details about my services.

üzenetedet nemsokára megkapom, amint tudok, válaszolok rá a megadott e-mail címen, köszönöm türelmed!
+36 30 33 99 015